Új hírek
2023.02.13-tól Óvodai- és Iskolai igazolást nem állítunk ki!
Régi küzdelmünk az értelmetlen iskolai- és óvodai igazolások eltörlése.
Országsszerte számos kollégánk már vívja a harcát a szülői igazolások elfogadása érdekében hasonlóan.
Sok intézmény esetében sikerrel jártak, sok helyen nem szükséges már pecsétes papír, elfogadják a szülő nyilatkozatát a betegség időtartamának igazolására.
A kerületben dolgozó házi gyermekorvos kollégáimmal felvettük a kapcsolatot a helyi intézményvezetőkkel, tankerülettel, tisztifőorvossal, polgármesterrel.
2023.01.19-én az alábbi levelet küldtük nekik:
Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr!
Budapest I. kerületében alapellátó gyermekorvosok vagyunk, az Önök Intézményébe járó gyermekek közül sokan a mi gyermekorvosi praxisainkhoz tartoznak.
Azzal a kéréssel fordulunk most Önökhöz, hogy közösen keressünk megoldást egy olyan problémára, amely évtizedek óta nehezíti az oktatási-nevelési intézmények, a családok, és az alapellátó orvosok életét is. Mint ahogy azt már korábban jeleztük Önök felé, illetve számos fórumon, egyeztetésen az illetékes jogalkotóknak is, a kizárólagos adminisztratív igényt jelentő orvosi igazolások kiállítása több szempontból is aggályos, ennek jelenlegi gyakorlatán változtatni szükséges. A gyermekorvos mind a személyes, mind a telemedicinális ellátás során a szülő észlelésére és beszámolójára hagyatkozik azon tünetek, panaszok esetén, amelyek az orvosi vizsgálat alkalmával esetleg nem is észlelhetőek (pl. hányás, hasmenés, köhögés, orrfolyás, láz, fejfájás, hasfájás, menstruációs fájdalom). A tünetek fennállásáról, illetve azok megszűnéséről tehát az orvos a szülőtől kap információt, vagyis mindezen vonatkozásokban a felelősség is a szülőé.
Könnyen belátható az is, hogy hétvégét vagy oktatási szünetet megelőző napon kiadott orvosi
igazolás csupán az éppen aktuális állapotot rögzítheti, semmiképpen nem tudja azt garantálni, hogy
a gyermeknél a hétvégén/szünetben nem alakulnak ki a közösségbe történő visszatérést kizáró
tünetek. Kizárólag a szülő tudja megítélni, hogy egy adott munkanap reggelén a gyermek az állapota alapján közösségbe engedhető-e. A fentieket igazolja az is, hogy még a COVID-19 járvánnyal kapcsolatban érvényes eljárásrendekben is szerepeltek olyan kritériumok a közösségbe való visszaengedhetőséggel kapcsolatban, amelyeket kizárólag a szülő nyilatkozata alapján tudhattunk, orvosi vizsgálattal teljes mértékben bizonyíthatatlanok (pl. a tünetek megjelenése óta eltelt napok száma, a láztalanság fennállása, a teljes tünetmentesség).
Mindezek tehát jól mutatják, hogy az oktatásügyi jogszabályokban szereplő orvosi igazolások
rendszere olyan előírás, amely orvosszakmai szempontból teljesen indokolatlan.
A személyes orvosi vizsgálatot nem igénylő esetek ellátása, az állapot változásának észlelése,
valamint a tünetmentesség megállapítása szülői észlelésen alapul, így nem csupán indokolatlannak
tartjuk ezen állapotok orvos általi igazolását, hanem jogtalan gyakorlatnak is, hiszen az orvosnak
szakmai és büntetőjogi felelőssége tudatában olyan dologról kell kiállítania igazolást, amelynek
valóságtartalmáról nem tud meggyőződni.
Szeretnénk hangsúlyozni, hogy az orvosi igazolások nem alkalmasak arra, hogy az indokoltan
hiányzások, „lógások” számát csökkentsék. Ilyen szándék esetén a gyermek, illetve szülője az orvos
felé közölt valótlan, ellenőrizhetetlen állítások segítségével is megszerezheti a kívánt igazolást. A
valódi felelősséget a szülőnek kell viselnie emiatt, ez pedig éppen akkor kérhető számon, ha nem
fedezi egy „pecsétes papír”.
Sokszor elhangzik a jelenlegi orvosi igazolások melletti érvként, hogy annak hiányában betegen
küldenék be a szülők gyermekeiket a közösségbe. Bizonyára egyetértünk abban, hogy mind a
pedagógusok, mind a gyermekorvosok esetében a szülőkkel való kapcsolat alapvetően a
bizalmon alapul, és az esetek nagy részében nincsenek is problémák. Sajnálatos módon azonban itt
is hasonló problémával kell számolnunk: ha a szülő esetleg szándékosan megtéveszti az orvost az
ellenőrizhetetlen tünetekkel, panaszokkal kapcsolatban, akkor az ő szava alapján kiállított orvosi
igazolás senkit nem fog megvédeni a fertőzés terjedésétől. Ezeken a helyzeteken is akkor lehetne
változtatni, ha a szülő vállalná a valódi felelősséget-természetesen úgy, hogy ha szükségesnek ítéli,
segítséget kap a gyermek orvosától az állapot megítéléséhez.
Tekintettel mindezekre, tisztelettel kérjük segítségüket és támogatásukat a fenti gyakorlat
megváltoztatására. Felhívnánk a figyelmüket arra, hogy a hatályos 20/2012-es EMMI rendelet 51.§
2/b pontja kimondja, hogy a betegség miatt történő hiányzás igazolásának módját a házirendben
is meg lehet határozni. Ezen jogszabály tehát lehetővé teszi az intézmények számára, hogy a
betegség esetén történő hiányzásokat a szülő is igazolhassa. Kérésünk és javaslatunk az lenne, hogy
az Önök intézményének házirendjébe is kerüljön be ez a gyakorlat: a továbbiakban ne orvosi
igazoláshoz, hanem szülői nyilatkozathoz kössék a hiányzás igazolását. (Hasonló nyilatkozat már
évek óta jól működik a táborozáshoz szükséges igazolások helyett a 19/2012. (III.28.) NEFMI rendelet alapján)
Amennyiben esetleg Önök azt észlelik egy gyermeknél, hogy az indokoltnak tűnőnél sokkal több
hiányzást igazol a szülő, betegségre hivatkozva, kérjük, hogy közvetlenül, vagy az iskola egészségügyi dolgozók bevonásával vegyék fel velünk, a gyermek háziorvosával a kapcsolatot, és beszéljük meg a szükséges teendőket. Krónikus betegségekkel, tartósabb kórházi vagy otthoni ápolást igénylő állapotokkal kapcsolatban természetesen szükség és igény esetén egyeztessünk. Orvosi igazolást azon járványügyileg jelentős fertőző betegségek esetében továbbra is
kiadunk, melyeket a 18/1998 (VI.3) NM rendelet meghatároz.
A fent részletezettek következtében tehát a praxisainkban 2023. február 13-tól nem fogunk kiadni nevelési-oktatási intézmény számára orvosi igazolást, és a továbbiakban az orvosi rendeléseken az érdemi betegellátást, valamint a megelőzést, egészségnevelést tekintjük feladatunknak.
Szíves tájékoztatásul jeleznénk, hogy az országban már több településen (pl. Budakalász, Pomáz) és
több budapesti kerületben is sikerült bevezetni a „szülői igazolást” betegség esetén is, és ez
semmiféle nehézséget, gondot nem jelentett az intézményeknek.
Amennyiben további kérdésük lenne, természetesen állunk rendelkezésükre emailen, telefonon,
vagy személyes egyeztetés során. Tájékoztatást küldünk a Tankerületek vezetősége és a Tisztifőorvos számára is.
A gyerekek és családok érdekében történő együttműködésünkben bízva kívánunk felelősségteljes
munkájukhoz további kitartást, sikereket és jó egészséget!
Budapest 2023. január 19.
Dr. Fehér Zsuzsanna
Házi Gyermekorvosi Rendelő
1011 Bp., Markovits Iván utca 2
Tel: 70/489-4081
Dr. Kálovics Tamás
Házi Gyermekorvosi Rendelő
1012 Budapest Mikó utca 12.
Tel: 70/489-4083
Dr. Stenger Annamária
Házi Gyermekorvosi Rendelő
1012 Budapest Mikó utca 12.
Tel: 70/489-4085
Dr. Szalóczi Beáta
Házi Gyermekorvosi Rendelő
1011 Budapest Markovits u. 2.
Tel: 70/489-4080
Dr. Szarka Zsuzsanna
Házi Gyermekorvosi Rendelő
1012 Budapest Mikó utca 12.
SZÜLŐI NYILATKOZAT HIÁNYZÁS IGAZOLÁSÁRA
Dr. Kálovics Tamás
csecsemő-és gyermekgyógyász,
házi gyermekorvos
1012 Budapest, Mikó u. 12
tel.:06704894083
praxisába tartozó gyermek számára kiállított
SZÜLŐI NYILATKOZAT BETEGSÉG IGAZOLÁSÁRA
A gyermek neve: ..............................................................................
A gyermek születési dátuma:...............................................................
A gyermek lakcíme:..............................................................................
A gyermek anyjának neve:...................................................................
Nyilatkozom arról, hogy
gyermekem ........................tól...................... .ig betegség miatt hiányzott.
A gyermeken a mai napon nem észlelhetőek az alábbi tünetek:
■ Láz
■ Torokfájás
■ Hányás
■ Hasmenés
■ Bőrkiütés
■ Sárgaság
■ Egyéb súlyosabb bőrelváltozás, bőrgennyedés
■ Váladékozó szembetegség, gennyes fül- és orrfolyás, a gyermek tetű- és rühmentes
A gyermekem kezelőorvosával szükség esetén egyeztetek, tanácsait betartom.
A nyilatkozatot kiállító törvényes képviselő neve, lakcíme, telefonszáma:
.............................................................................................................
A nyilatkozat kiállításának dátuma:...............................................................
...................................................
Szülő/gondviselő aláírása
Kedves Pedagógus!
A hatályos 20/2012-es EMMI rendelet 51.§ 2/b pontja kimondja, hogy a betegség miatt történő hiányzás igazolásának módját az iskola a házirendjében bármikor szabályozhatja. Ezen jogszabály tehát lehetővé teszi az intézmények számára, hogy a betegség esetén történő hiányzásokat a szülő is igazolhassa. Kérésem és javaslatom az lenne, ha eddig még nem történt meg, hogy az Önök intézményének házirendjébe is kerüljön be ez a gyakorlat: a továbbiakban ne orvosi igazoláshoz, hanem szülői nyilatkozathoz kössék a hiányzás igazolását. (Hasonló nyilatkozat már évek óta jól működik a táborozáshoz szükséges igazolások helyett a 19/2012. (III.28.) NEFMI rendelet alapján)
Üdvözlettel: Dr. Kálovics Tamás
2023.04.04-05-ig továbbképzésen leszek
Távollétem alatt a helyettesítés a következőképpen alakul:
2023.04.04. kedd: 8-10 Dr. Stenger Annamária, 16-18 Dr. Szarka Zsuzsa
2023.03.10. szerda: 8-10 Dr. Szarka Zsuzsa
2023.04.11-14-ig szabadságon leszek
Szabadságom alatt a helyettesítés az alábbiak szerint alakul:
2023.04.11. kedd: 8:30-10:30 Dr. Stenger Annamária 16-18 Dr. Szarka Zsuzsa
2023.04.12. szerda: 8-10 Dr. Szarka Zsuzsa
2023.04.13. Csütörtök: 8-10. Dr. Stenger Annamária 17-19 Dr. Szarka Zsuzsa
2023.04.14. Péntek: 8-10 Dr. Szarka Zsuzsa
5-11 évesek COVID 19 oltása!!
2021.12.15-től lehetőség nyílt az 5-11 évesek COVID 19 elleni védőoltásban részesítésére Pfizer Comirnaty gyermekeknek szánt oltóanyaggal. Mindenkit bíztatok az oltás felvételére. Az oltási sor 2 oltásból áll minimum 21 nap különbséggel.
A védőoltás regisztráció után oltópontokon történik, a regisztrációs felületet e korosztály számára december 8-án nyitották meg a vaccinainfo.gov.hu oldalon, ezt követően lehet oltópontra regisztrálni.
A gyermekorvosok a rendelőben is olthatnak. Januárban jelentkezem új időpontokkal és igényfelméréssel.
Aki a rendelőben szeretné az oltást megkapni, a kalovicsmed@gmail.com email címen jelentkezzen 2022.01.03 után a gyermekek nevével.
ORVOS VÁLASZ
Kedves Pácienseink!
Tisztában vagyunk vele, hogy a jelenlegi pandémiás helyzetben sokkal nehezebb elérni bennünket.
Ezt megkönnyítve, rendelésünkön bevezetjük az orvosvalasz.hu használatát.
Ennek segítségével a regisztrációt követően tudnak:
- adminisztrációs kéréseket (igazolás, beutaló, recept, táppénz) intézni és
- betegséget jelezni.
Tünet alapján a honlapon keresztül kapnak elsődleges tanácsot, valamint a rendszer lehetőséget kínál arra is, hogy naplót vezessenek a betegségről.
Ezen a felületen várjuk megkereséseiket.
12-16 évesek COVID védőoltása
A 12-16 éves gyermekek COVID vaccinációja a Phizer cég Comirnaty nevű oltóanyagával lehetséges Magyarországon. A vaccinainfo.gov.hu-n történő regisztrációt követően időpontot kell foglalni oltópontra, ott történik az oltások beadása.
Mindenkit bíztatok a védőoltás felvételére.
Biztos Kezek Alapellátó Gyermekorvosok Társasága facebook oldal
Ajánlom az oldalt mindazoknak, akik megbízható, hiteles információt keresnek gyermekorvosi kérdésekben -- a koronavírus-járvány idején is.
https://www.facebook.com/BiztosKezekAlapellatoGyermekorvosokTarsasaga/
A rendelő új telefonszáma: 06704894083
Új rendelői telefonszámok: 06704894083, 06 1 7701216
Mobil szám a régi: 06309361370
2020.06.15-től ismét a Mikó utcai rendelőben vagyunk.
Egészséges tanácsadás:
Hétfő 15-17
Kedd 8-10
Kizárólag előjegyzés alapján. Időpontra érkezést követően a beengedés egyesével történik. Kérünk mindenkit az időpontok pontos betartására. Szülőkön lehetőség szerint legyen maszk.
Beteg rendelés:
Előzetes telefonos egyeztetést követően időpontra fogadjuk a betegeket, amennyiben feltétlenül szükséges. Ha lehetséges, a telemedicina eszközeit használjuk. Előzetes telefonos egyeztetés rendelési időben a rendelői telefonon keresztül, egyéb időben a mobilszámomon keresztül történhet. Ha nem érnének el, SMS-ben jelezzék kérésüket. Személyes megjelenés esetén a behívás egyesével történik. A szülők lehetőség szerint viseljenek maszkot.
Üdvözlettel: Dr. Kálovics Tamás és Veres Erika
Köznevelési intézmények újraindítása, tanévkezdés
(Dr. Tordas Dániel kollégám összefoglalója)
Információs levél
Amennyiben legfontosabb híreinket szeretné azonnal megkapni, regisztráljon információs levelünkre itt:
|